Programok

Szep nyari nap allo1 2026

SZÉP NYÁRI NAP /// a NEOTON musical két részben

SZÉP NYÁRI NAP /// a NEOTON musical két részben

2026. május 26. (kedd), 19:00, Egressy Béni Városi Művelődési Központ, Komárom (SK)

A Veres 1 Színház új előadásában felcsendül a Neoton Vándoréneke – innen indul a Szép nyári nap története, amely a hetvenes évek egy jugoszláv határ menti építőtáborába repít. A humorral és iróniával átszőtt musicalben pesti fiatalok dolgoznak, civakodnak, szerelmesek lesznek, és természetesen énekelnek a máig ikonikus Neoton slágerekre. A Juli és Péter között szövődő szerelem a különböző családi hátterek miatt nem megy akadályok nélkül, miközben a táborparancsnok és a „passzírozás mesterei” is gondoskodnak a helyzetek bőven kínált komikumáról. Több mint harminc évvel a rendszerváltás után már mosolyogva nézünk vissza erre a korszakra – a musical pedig pontosan ezt a felszabadult nosztalgiát idézi meg.

Szereplők:

Varga Péter – Cseh Dávid Péter / Braga Nikita / Mechle Christian

Kovács Juli – Holczinger Szandra / Gadó Anita / Széles Flóra

Sanya – Vincze Márton

Ria – Ferenczy-Nagy Boglárka / Csáki Edina

Öcsi – Oláh Béla / Krajnik-Balogh Gábor

Margó – Bajor Lili

Panni néni – Janza Kata / Fésűs Nelly / Náray Erika

Tóth Antal – Harna Péter

Rózsika – Zorgel Enikő

Kovács Jenő – Janik László

Tészabó – Kékesi Gábor / Pál Tamás

A Pesti Művésznő – Fésűs Nelly / Falusi Mariann / Márkus Judit

Továbbá: fiúk, lányok, az építőtábor lakói; valamint asszonyok, a Bácsszentmáriai Szovjet - Magyar Barátság TSZ paradicsom-feldolgozó melléküzemágának dolgozói: Kalmár Botond, Géczi Olívia, Herczeg Dániel, Kiss Csinszka Flóra, Maros-Szabó Réka és Pálinkás Balázs, valamint a Veresegyházi Hagyományőrzők tagjai, Aranyosiné Zsuzsika és Hibóné Irénke / Geréb Hajna és Paku Éva

Rendezőasszisztens: Czipó Gabriella, Csányi Erika

Koreográfus: Géczi Olívia

Jelmeztervező: Kemenesi Tünde

Díszlettervező: Michac Gábor

Zenei vezető: Nyitrai László

Koreográfus: Bakó Gábor

Rendező: Böhm György Jászai- és Nádasdy Kálmán-díjas